Először is köszönöm a könyvet @RandomSky-nak. :)
Fülszöveg: Elizabeth Wurtzel alig múlt húszéves, amikor megírta ezt a könyvet a depressziójának történetéről, s ma már Sylvia Plathszal és Willam Styronnal együtt a „depresszió-irodalom” legfontosabb szerzői között emlegetik. Wurtzel szerint Plath és Styron könyve túlságosan udvarias, bocsánatkérő volt; ő egy „rock-and-roll könyvet” akart írni: vadul, telfesen kitárulkozva mesél a szüleihez fűződő és a depresszióját úgy-ahogy magyarázó kapcsolatáról, szenvedéseiről, őrült szerelmi és szexuális kalandjairól, pszichológusairól és pszichiátereiről, öngyilkossági kísérletéről, segítőkész egyetemi barátairól, akiknek végül az agyára ment állandó, megmagyarázhatatlan kínlódásával. A „regény” végén, utószóként közölt esszéjében Wurtzel a Prozac-jelenségről ír – a kilencvenes évek elején megjelent csodaszerrel őt is „meggyógyították”, de Wurtzel szerint nem felhőtlenül jó hír az, hogy Amerikában jóformán mindenkinek, aki szomorúságra panaszkodik, három perc alatt felírják a Prozacot (vagy valamilyen hasonló, depresszió elleni szupergyógyszert). Az igazi depresszióval ugyanis nem olyan könnyű elbánni, s miközben mindenütt mesterségesen boldoggá tett emberek szaladgálnak, az „igazi” depressziósok bajára ma sem tudja senki a megoldást – mert hiszen a világ bajait sem lehet holmi neurotranszmitterekre ható molekulákkal megoldani. Wurtzel élete mindenesetre valamennyire egyenesbe jött: sikeres rockzenekritikus és írónő – két könyvet publikált a Prozac-ország óta.
Vélemény: Az alcím - Fiatalon és depressziósan Amerikában. Wurtzel pedig a tíz éven át tartó depresszióját írja le, rendkívüli őszinteséggel.
Leginkább szerintem azok fogják átérezni a könyvben említett érzéseket, a problémák valódi súlyát, akik ezt már megélték valamilyen formában. Sok honlapon, blogon olvastam véleményeket a műről, és a legtöbben csak "Egy hisztis csaj feljegyzései" címen könyvelték el a dolgot, pedig ennél jóval többről van szó. A depressziót elég nehéz kezelni, és tényleg emberek ezrei szenvednek ettől nap, mint nap.
"Szeretnék tisztázni valamit a depresszióal kapcsolatban: semmi, de semmi köze nincs az élethez. Az élet során kijut az embereknek a szomorúságból, fájdalomból és a bánatból is, de ha ez mind a maga idejében következik be, akkot teljesen rendjén való - kellemetlen, de rendjén való. A depresszió egészen más, mert az a totális hiány állapota: nincs érzelem, nincs indulat, nincs harag, nincs érdeklődés. A fájdalom, amit egy jól fejlett, klinikai depresszió esetén érez az ember, voltaképpen a természetnek azon igyekezete, hogy betöltse az üres teret. "
A könyvben a depresszió kezdetétől (vagyis amit Wurtzel a kezdeteknek gondolt) mutatja be az életét. Ír az anyjával és apjával való kapcsolatáról, a szülei válásáról, a vele szembeni elvárásokról, az első nyári táborról (ahol rátört a honvágy, és a félelem), az első kapcsolatáról, a drogokról, az iskoláról, a munkájáról, és az utazásairól.
"És a legfélelmetesebb az egészben az, hogy amikor megkérdezünk bárkit a depressziban szenvedők közül, hogy hogyan jutott idáig, s arra kérjük, határozza meg, hol volt az életében a fordulópont, nem tudja megmondani."
Az egész életét bemutatja, ami végig félelemmel, megfelelési-kényszerrel, szeretethiánnyal, és persze rengeteg gyógyszerrel, és kezeléssel volt tele. Őszintén elmeséli a gondolatait, és beszél az öngyilkossági kísérletéről is.
"Néha azt szeretném, ha "Vigyázat, törékeny" felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert olyan világban élünk, ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, ahol nincsenek törvények, másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj."
A könyv végén pedig leírja a "Prozac-jelenséget", vagyis, hogy ami az életét mentette meg, és amire évekig várt, azt ma már 5 perc alatt felírják az orvosok bárkinek.
A lényeg, hogy szerintem aki elolvassa a könyvet, az talán megértőbb lesz a depresszióban szenvedőkkel, és kicsit felnyitja az emberek szemét, és felhívja a figyelmet, erre a problémára, főleg, hogy sokszor csak akkor segítenének ilyen embereken, amikor már (majdnem) késő.
Akiknek ilyen problémáik vannak, ne féljenek a barátaiktól, orvosoktól segítséget kérni!
Értékelés: 4,5/5
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Oldalak száma: 488
Kötés: kötött, védőborítós
Fordította: Zentai Éva
Érdekesség: Elizabeth Wurtzel életéről film is készült 2001-ben, Christina Ricci főszereplésével, ami a könyvvel azonos Prozac-ország címet kapta.
