2012. augusztus 2., csütörtök

Kérdezős blogger díj

 Díjat kaptam, amit köszönök Nokedli molytársamnak. :)





Igyekszem értelmes válaszokat adni, és persze normális kérdéseket kieszelni. :D Na de lássuk a "játék" szabályait. :)

    Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
    A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
    11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
    11 embert meg kell jelölni és linkelni
    Nincs visszaadás/visszajelölés


Akkor lássuk a 11 dolgot rólam:

1. Hatalmas állatbarát vagyok. Imádok minden állatot!
(na jó ez erős túlzás......de a cukikat szeretem. :) Nagy álmom, hogy egyszer eljuthatok egy delfináriumba, ahol a delfinekkel úszhatok.

2. Kiborít, ha valaki a könyvek gerincét megtöri, ha firkálnak a lapokra, ha szamárfüleznek, ha nyitott állapotban lefordítva "jelölik", hogy hol tartanak......stb.stb. :P

3. Hosszú (majdnem fenékig érő) hajam van, és sosem járok fodrászhoz.

4. A rock zene a kedvencem. :D

5. Imádom az eső "friss illatát".

6. Van 3 orchideám, és a lehetetlenre készülök: beszerezni egy kék színűt.
(Csak 1 orchidea létezik aminek kék színe van, és mondanom sem kell, az lakásban nem bírja, és ha be is lehet nagy nehezen szerezni......az ára igen borsos.)

7. A kék és a fekete a kedvenc színeim.

8. Mániáim a boszorkányok. Minden érdekel, perek, babonák, "képességeik", üldözések......stb.
Jó pár regény, és szakkönyv van már a polcomon rólok. :)

9. Nem szeretem a nyarat, a hőséget. A tavasz a kedvenc évszakom, amikor minden szép zöld. :)

10. Gyűjtöm a nagyhasú, nevető Buddha figurákat. És egyszer azért is eljutok egy buddhista templomba. :)

11. Nagy vallomás: Mostanában nem könyvmoly vagyok, hanem inkább könyvgyűjtögető. Egyszerűen alig van időm olvasni. :P


Válasz a 11 kérdésre:

1. Előfordult-e valaha, hogy az éppen olvasott könyv szereplőjével álmodtál?
Igen, és amikor felébredek akkor még emlékszem is az álomra, de másnapra tuti mindig elfelejtem. :P

2. Volt olyan, hogy olvasás közben kedvet kaptál egy helyszín bejárásához, s aztán be is jártad azt?
Igen, van hogy kíváncsi leszek az adott helyre, környezetre, tájra de még sosem jártam be semmilyen könyves helyszínt sem.....sajnos.

3. Ha egy könyv szereplője lennél, milyen lennél? (amazontermészetű, vadromantikus, élőhalott, másegyéb)
Mivel nem vagyok nagyszájú, így tuti olyan karaktert választanék, aki megmondja a magáét, és akinek ha beszólnak, akkor megválaszol rá, nem pedig lehajtott fejjel félrevonul.
(És valamilyen gonosz boszi lennék, akinek ha nem tetszik valami, akkor békává változtat mindenkit. :D)

4. Hangulatolvasó vagy, vagy valamiféle terv/lista szerint haladsz?
Is-is. Inkább a molyos kihívások alapján próbálok haladni, de egyúttal össze is egyeztetem a hangulatomhoz (szerintem) illő könyvekkel.

5. Ha már lista: mit gondolsz ezekről a mostanság divatos listákról? (1001 könyv, 303 könyv, satöbbi)
Nem igazán figyelem őket......nem érdekelnek ezek a listák.

6. Egyszerre egy könyvet olvasol, vagy többet?
Régen híve voltam az "egyszerre csak egyet"-nek, de most már több könyvet olvasok egyszerre, ami azért gond, mert ha már a nyolcadik történetbe kezdek bele, akkor néha elfelejtem az első könyvben olvasottakat ..... :P

7. Ha befejeztél egy könyvet, még morfondírozol az olvasottakon egy darabig, vagy rögtön ugrasz a következőért?
Változó. Hangulattól függ, meg attól hogy az adott történet milyen érzelmeket váltott ki belőlem. Ha valami borzalmas könyvet olvastam, akkor utána egyből kell valami ami elfelejeteti velem, de ha valami jó, elgondolkodtató történet volt, akkor kell pár nap míg átgondolok mindent.

8. Mi volt a legnagyobb könyves csalódásod? (akár jó, akár rossz értelemben)
Sam Taylor: Erdő köztársaság
Valami borzalmas.............Amolyan "van mondanivalója", de mégis mire elolvasod se eleje, se vége, értelmetlen összevisszaság. Az a könyv nagyon feldühített, mert egy klassz sztori lehetett volna belőle, erre az író, mikor nem tudta, hogy most mi legyen a következő lépés, akkor úgy oldotta meg, hogy a főszereplő egyszerűen elájult, és senki nem tudott semmiről, hogy mit tett, hogy mi a következmény.... A végén meg kiderült, hogy.........áááááá ez spoiler lenne. ;)

9. Bárkinek szívesen kölcsönzöl könyvet, vagy csak néhány kiválasztottnak?
Csak néhány ember van akiben megbízom....szóval csak kiválasztottaknak.
(Tankönyv kölcsönadásnál megtanultam, hogy nincs nekem szükségem kólával átitatott, rágóval összeragasztott könyvekre. :P)

10. Egy indiszkrét kérdés: tanulóként bedugtad a tankönyvet éjszaka a párnád alá, hogy alvás közben fejedbe szálljon a Tudás? :)
Nem. :) Jó kislány voltam, és mindig tanultam. (Na jó, nem mindig. :)

11. Egy még indiszkrétebb kérdés: mi a kedvenc nassod?
Jaj, nehéz választani. Az oroszkrémkockától kezdve, a túrós palacsintán keresztül, a somlói galuskán át, a sztracsatella fagylaltig minden jöhet....... :)))
Nyam, éhes is lettem egy kis csokira. *elballag a konyhába csoki után kutatni* :D


Én kérdéseim a jelöltjeimhez:

1. Vannak könyves heppjeid? (pl. nem szereted a gerinctöréses könyveket, szamárfület, stb.)
2. Könyvtári könyveket vagy inkább saját könyveket olvasol többet?
3. Ha lehetne egy könyvtárszobád milyen lenne?
4. A családodban/baráti körben te vagy a legnagyobb könyvmoly?
5. Próbálsz rávenni embereket a környezetedben az olvasásra?
6. Ha éppen nem olvasol, akkor mivel töltöd a szabadidődet?
7. Ha könyvet vásárolsz, akkor befolyásolnak a molyos/blogos ajánlások, jó kritikák?/Vagy inkább beleolvasol a könyvesboltban esetleg a könyvtárban az adott könyvbe?
8. Volt már, hogy csak a jó cím/borító miatt vettél meg egy könyvet? Ha igen, mellé fogtál vele, vagy nem?
9. Azok a könyvek amik mégsem nyerik el a tetszésedet, eladásra vagy cserére kerülnek inkább?/Vagy esetleg megtartod őket, akkor is, ha tudod, hogy lehet, hogy sosem nyitod ki még egyszer?
10. Melyik könyvszereplő bőrébe bújnál bele, és miért?
11. Ha könyvet írnál, mintáznál magadról egy szereplőt?

Az én jelöltjeim:



Köszönöm! :)
A jelöltjeim, (főleg aki kapott már mástól kérdéseket) nyugodtan dönthetnek úgy, hogy nem válaszolnak. Megértem. De persze nagyon örülök, ha válaszoltok. :))))

2012. március 19., hétfő

Virginia Woolf: Saját szoba


Fülszöveg: No de hát, szegezhetik nekem a kérdést, arra kértük, hogy a nőkről és regényekről beszéljen, mi köze ehhez egy saját szobának? Megmagyarázom. Miután felkértek, hogy beszélnék a nőkről és a regényről, leültem egy folyóparton, és eltűnődtem, mit is jelentenek ezek a szavak. Jelenthetnek néhány megjegyzést Fanny Burneyről; valamivel többet Jane Austenről; egy tisztelgést a Bronte nővérek előtt s hozzá a hólepte Haworth parókia rajzát; pár szellemességet, ha lehet, Miss Mitfordról; egy hódolatteljes utalást George Eliotra; egy hivatkozást Mrs. Gaskellre, és azzal meg is volnánk. Csakhogy másodszori ránézésre a szavak már nem látszottak ilyen egyszerűnek. A cím- a nők és a regény – jelentheti azt, s önök vehették is ilyen értelemben, hogy a nők és amilyennek látszanak, vagy jelentheti azt, hogy a nők és a regény, amit írnak; vagy jelentheti azt hogy nők és a regény, amit róluk írnak; vagy jelentheti azt, hogy e három kibogozhatatlanul összeszövődik, és önök azt várják, hogy ennek fényében tekintsem át őket.



Vélemény: A Saját szoba rövidke kötet, Woolf két előadásának kibővített változata. Igazi feminista mű, nagyon jól kifejtve a nők akkori helyzetét, az elvárásokat, az előítéleteket,  az áttörhetetlen sztereotípiákat.

Rengeteg könyvtárban töltött óra, kutatás eredményeképpen született meg Woolf tollából ez a mű. Tetszett a felépítés, a kiugró történetek, amikkel kicsit elkalandozott az alap mondanivalótól.

A nők helyzete nehéz volt az akkori követelmények miatt, mint a háztartás vezetése, a gyermeknevelés, de igazából talán nem is ezek voltak az akadályozó tényezők - persze ezek is- de inkább talán az anyagiak miatt nem volt annyi lehetőség nyitott. Mégis sok olyan írónőt említ, akik mégis, ezen tényezők mellett kimagaslottak az írásaikkal, pl. Austen, Bronte.

Nyilván nehéz helyzetben voltak a nők, hisz akkor elég nagy hátránnyal indultak ami az írást illeti, hiszen mint a könyvben olvashatjuk, nem igazán lehetett a nőknek saját véleményük, sőt még csak az életük felett sem dönthettek, hiszen a pénzért olyan emberekhez kényszerítették őket, ami a "család" érdeke volt, így az egyéni döntés már itt ugrott.

"A feleségverés - olvastam - elismert joga volt a férfinak, és szemérmetlenül gyakorolták is mind a felsőbb, mint az alsóbb körökben......Hasonlóképp - folytatja a történész - az olyan leányzó, aki megtagadta, hogy férjhez menjen a szülei által kiszemelt úriemberhez, kitette magát annak, hogy bezárják, ütlegeljék és végigrugdossák a szobán anélkül, hogy a közvéleményre ez megrendítően hatott volna. A házasság nem a személyes érzelmek kérdése volt, hanem a családi kapzsiságé, kivált a 'lovagias' felsőbb osztályokban...." /60.o./

Pénz, siker, a hatalmas örökségek......de ezek mit érnek testi-lelki-szellemi szabadság nélkül?

"Így aztán mindössze egy részletkérdést illető véleménnyel szolgálhatok - nevezetesen, hogy a nőknek rendelkezniük kell pénzzel és saját szobával, ha regényírásra adják magukat." 6. o.

A cím, a Saját szoba fő szerepet játszik a könyvben, hiszen minden írónőnek szüksége van egy saját kis helyre, egy szobára amibe elvonulhat a gondolatait szabadon engedni. Harc az egyenjogúságért, ez a lényeg, és Woolf ezért harcolt, pl. ezzel az előadással, amibe egy kis humor, irónia, vágyakozás is társult.

"Ha saját lelkemben kutatok, ott nem találok olyasfajta nemes érzelmeket, hogy bajtársak vagyunk, hogy egyenlők vagyunk, meg hogy mi vezéreljük végső célja felé a világot. Amit találok, az igen röviden és igen prózaian csak úgy szól, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy az ember önmagam és nem más." /156. o./

Értékelés: 5/5

Kiadó/Sorozat: Mérleg
Oldalszám: 164
Kötés: papír/puhakötés

Roman Dirge: Lenore – Kokik 1. / Lenore – Kokik 2.

Fülszöveg: Ez vér cuki!
Íme, feltárul hát előtted Lenore, a cuki halott kislány sötét és bizarr világa. Megismerheted Lenore kis barátait, a vámpír játékmackókat, megszállott plüssbabákat, a szerelemittas kesztyűbábokat, a sok pihe-puha kiscicát, akiket olyan jó szorosan megölelgetni. Itt minden kicsit (vagy nem kicsit) fura, de nagyon szeretnivaló.
Lenore alakja a különc zseni, Roman Dirge fejéből pattant ki tizenhét évvel ezelőtt, a kislány azóta folytatja cuki kis vérengzéseit a rengeteg rajongó nagy örömére. Ebben a könyvsorozatban az első Lenore képregények felújított változatát találhatjátok: a kezdeteket, minden szörnyűség forrását.






Vélemény: Imádom Dirge rajz stílusát, és a fanyar, sötét humorát. Lenore egyértelműen őrült egy kiscsaj, és Hű úr is egy fura alak, a többi teremtményről nem is beszélve.


Ez a fajta humor nem sok embernek jöhet be, de mivel én a "furcsa ember" kategóriába esek, így imádtam a könyveket. Rövid történetek vannak megrajzolva, hamar olvashatóak. Lenore hülyeségeit hol viccesnek, hol unalmasnak, hol fárasztónak találtam. Hű úr volt a kedvencem, aki Lenore iránt érzett szerelmével kiüldözte őt a világból......ja nem is, Lenore folyton kinyírta őt valahogyan. :)

A többi szereplő nem lett annyira a szívem csücske, de Hű úr mindent vitt. :D

Végig olyan érzésem volt, mintha Dirge lenne Poe, Grimly, és Burton összegyúrva. :D

Ez egyetlen gond a könyvekkel a rövidségük volt, és az áruk, mert igaz könyvtárból vettem őket ki, de az árukat látva, nem is lesz saját példányom belőlük. :P Kár.


Értékelés: 4,5/5


Kiadó: Egmont
Illusztráció: A szerző rajzaival
Oldalak száma: 64
Borító: Puhatáblás / Ragasztókötött
Kiadás éve: 2011
Fordító: Bottka Sándor Mátyás

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe


Fülszöveg: Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel…
Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet.







Vélemény: A filmet láttam először, és akkor jöttem rá, hogy muszáj elolvasnom a könyvet, annyira érdekel. A film is izgalmas volt, és persze sokatt dobott rajta Ben Barnes, és ugyan nem kedvencem Colin Firth, ebben a filmben mégis szerintem óriási volt. Na, de vissza a könyvhöz.

Egy szó elég erre a műre: Hátborzongató! Hátborzongató az egész légkör, amit Wilde teremtett, maga a történet, ami nagyon egyedi, hogy egy lelkét eladó fiatalt hogyan emészt fel a tetteinek a következményei.

Én sajnáltam Doriant. Néha nyakonragadtam, és megráztam volna, hogy hé, nem látsz a szemedtől, mi van veled, Henry nem a barátod.
Aztán rájöttem, hogy Henry nagyon nagy karakter a történetben, ez a hatalmas befolyása, ami nemcsak Dorian fölött van, elképesztő, csak úgy issza mindenki a szavait, és mégsem lát senki az álarc mögé. Annyira manipulatív személy Henry, hogy a történet vele kezdődik el igazán, amikor Basil elkészül a mestermű festménnyel, akkor Henry elmondja, hogy az örök fiatalság az egyetlen értékes dolog az életben, és Dorian persze hisz neki. Na és itt jönnek a gondok......

Doriant persze érdekli, hogy mik történnek a felsőbb körökben, ahol a pénz, siker, hírnév megszokott, általános dolog, és Henry bizony bevezeti őt a felsőbb osztály szokásiba.
A főszereplőről készült festmény nem csak Dorian lelke, hanem a történeté is. A teremtő Basil, aki a jóságot testesítette meg, míg Henrynek jutott a gonoszság "szerepe". És Dorian elcsábult, a gonosz áldozata lett, pedig megvolt a választás lehetősége, mégis a rossz utat választotta, és bizony az elkövetett bűnökért fizetni kell, és nagy árat is fizetett, elvesztette a lelkét.




Egyetlen mínuszt kap csak tőlem, mégpedig a hosszú gyűjteményleírásos rész miatt. Az kicsit unalmas volt.

Minden oldalról lehetne idézni, annyira jól fogalmazott Wilde, de íme a kedvencem, ami az egész történetet kifejezi.:

"Hűség! Egyszer majd ezt is elemzem. A birtoklás szenvedélye hozza létre. Hány dolog van, melyet félredobnánk, ha nem félnénk, hogy mások fölkapjá." /101.o./

Birtoklás. Igen, ez a baj.
Dorian az örök szépséget akarta a birtokában tudni, Henry Doriant akarta, hogy kénye-kedve szerint irányíthassa, Basil perdig a portét szerette volna.......
Mindenki szeretne valamit  birtokában tudni, de tudnunk kell, hogy amit teszük érte, az megéri-e. Megéri a kockázatot, a következményket? Valóban akarjuk, amit akarunk, vagy csak pillanatnyi fellángolás, vágyakozás az elérhetetlen után?


Szóval érdemes elolvasni, tanulságos történet, hogy, a lelkiismeretünk miként változik a tetteink következményeképpen.










Értékelés: 5/5

Érdekesség:
A történetből készült filmek:

2004-ben Dorian Gray arcképe címmel, a főszerepben Josh Duhamel.

2009-ben pedig Dorian Gray címmel, Ben Barnes és Colin Firth főszereplésével.











Mörk Leonóra: A vámpír vonzásában


Fülszöveg: A vámpírok köztünk élnek. Az aktuális trendeket figyelemmel kísérni igyekvő újságíróként erre akkor döbbentem rá először, amikor kezdtem úgy érezni, mintha mindenhonnan hegyes fogú, vértől csöpögő mosolyok villannának rám. És ez ma sincs másképp. Ha metrózni akarok, a mozgólépcső két oldalán egymással versengve próbálnak rávenni a legújabb vérszomjas regény megvásárlására cseppet sem burkoltan erotikus címek. Ha autóba ülök, az utamat óriásplakátok szegélyezik, rajtuk vérszomjas szeretőjük karjában üdvözült arccal elaléló lányok. A különféle tévécsatornák jóvoltából naponta akár több vérfagyasztó filmet is megnézhetek, ha pedig feltévedek az internetre, a választék végképp kimeríthetetlen. Szorgos mozirajongók már a világ hetven legjobb vámpíros filmjének rangsorát is összeállították, és ha belegondolunk, hogy ez a hetven csak a termés legjava, fogalmat alkothatunk róla, milyen hatalmas kínálatból válogathat a borzongásra vágyó néző.
A dolog komolyságát azonban akkor fogtam fel igazán, amikor környezetem ifjú hölgytagjait sorra hatalmába kerítette a vérszívó-vírus. Az egyikük, megtekintve az Alkonyat-széria első darabját, csupa nagybetűvel hozta ország-világ, és persze a Facebook-közösség tagjainak tudtára: VÁMPÍR PASIT AKAROK! A másikuk kedvéért majdnem extra díjat kellett fizetnünk a londoni repülőtéren, mert az ajándékba kikönyörgött, magyarul akkor még nem kapható Twilight-könyvek miatt túlsúlyos lett a bőröndünk. A harmadik hosszasan és hősiesen ellenállt a kísértésnek, aztán egy reggel mégis arra mentem be a szobájába, hogy pizsamában üldögél az ágyon és az Alkonyat jóképű főhősének, Edwardnak (pontosabban az őt alakító színésznek) a teljes oldalas fotóit vagdossa kifelé az egyik amerikai magazinból. Kérdésemre, hogy mégis mihez szeretne kezdeni az ágyán máris kupacban gyűlő képekkel, elárulta, eltávolítja a szobájából az összes korábbi poszterét, és helyükre a drága Edwardot aggatja fel. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a szívdöglesztő vámpír mellé felkerült a falra a film egyik további szereplője, egy szívdöglesztő vérfarkas személyében. Sajátságos. Mindez számomra világossá tette, hogy a vámpírmánia több átmeneti és mulandó divathóbortnál. Ezért is kérdeztem meg olyan szakértőket a témáról, mint Dr. Csernus Imre, Dr. Szondy Máté, Feldmár András, Jakabffy Éva pszichológus, filozófus, Prof.Dr. Bagdy Emőke, Soma Mamagésa, Singer Magdolna tanatológus.


Vélemény: Miért is tetszett ez a könyv? És miért nem tetszett?
Nehéz megfogalmazni. Egyrészt imádtam, mert a vámpírokról, jobban mondva a vámpírok iránti rajongásról szólt, és nekem az egyik kedvenc könyv/filmszereplőim, ami a természetfeletti lényeket illeti, nos a vámpírok. A rejtély ami övezi őket, hogy félünk tőlük, és rajongunk is értük, ez a kettősség minden könyvben megjelenik, ami velük foglalkozik. Csodáljuk őket, mert a halhatatlanságuk lévén bármit megtehetnek, de éppen ezért félünk is, mert mi is ott lehetünk az áldozatok között.

A könyv ezt a félelem-rajongás kapcsolatot alaposan boncolgatja, és ezt Lovecraft idézete fogalmazza meg legjobban.:
"Az ember legősibb és legerősebb érzelme a félelem: a félelem legősibb és legerősebb fajtája a félelem az ismeretlentől....." /52.o./

Hogyan is léphetne be egy földi halandó a vámpírok világába?  Sehogyan! De milyen nagy a csábítás......

A könyvben megszólalnak híres és (számomra) kevésbe ismert szakértők. Olyan témákat is boncolgatnak mint az energiavámpírok, hogy milyen hatással vagyunk egymásra, hogy az örök fiatalság elérhetetlensége teszi a vámpírokat olyan szimpatikussá, hogy tudatalatt talán arra vágyunk, hogy uralkodjanak felettünk, és hasonló témák. Persze a Twilight könyvek "elemzése" sem hiányozhat.

"A vámpírtörténetek azt sugallják, hogy a halál legyőzhető és az örök élet elérhető." /55.o./

Az örök élet iránti vágy teszi ezeket a könyveket olyan sikeressé, mondja sok szakértő, de bizony vannak árnyoldalai is a rajongásnak, hiszen ismerünk történeteket, olyan embereket akik túl messzire mentek az örök élet kutatásában.
Ami leginkább új volt számomra, (és mégsem új hiszen mindenki hallott Báthory Erzsébetről, Vlad Tepesről.....de.....) , azok a régi történetek, legendák az olyan emberekről akiket vámpíroknak hittek, mint Gilles de Rais báró, Kiss Béla, Peter Kürsen. Megrázó volt olvasni róluk, a sok halál, gyilkosság, ami az ő történetükhöz kapcsolódik, nos elég gyomorforgató dolgokat műveltek.

Szóval egy összefoglaló kötet a vámpírok rajongásáról, a sikerekről, amit ezek a könyvek, filmet elérnek, a sok üzlet ami ráépül, ruhák, táskák, kiegészítők széleskörű, végeláthatatlan skálája.
Vajon túlzás?
A külföldön beszerezhető nyakba beültethető harapásnyom implantátum, a szakszerűen felrakott "valódi" vámpírfogak, a színes kontaktlencsék.
Sokan szeretik ezeket a dolgokat, de szerintem a lényeg a mértékletesség. A rajongás hamar elmúlhat..........

Értékelés: 4/5

Kiadó: Jaffa Kiadó
Oldalak száma: 180
Borító: Puhatáblás / Ragasztókötött 
Kiadás éve: 2011

José Saramago: Káin


Fülszöveg: Ha az Úrnak lenne egy fia, azt is megöletné? -kérdezte Izsák. Erre a jövő ad választ. Ez az Úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is. Így van. Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna? – kérdezte Izsák. Az Úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését. Bosszúálló Isten a mi Urunk. Azt hiszem, igen, – válaszolt Ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az Úr mindent megtehet. Hibát vagy bűnt is elkövethet? – kérdezte Izsák. Bizony, hibákat és bűnöket is. Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást. El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel. Mi légyen az? Felejtsük el, ami történt. Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, Atyám. Még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés. Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet. Azt akarod mondani, hogy az Úr elveszi az emberek józan eszét? Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig – válaszolta Ábrahám. Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés. Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett. Láttad, ott volt az angyal. Elkésett… José Saramago, a 2010-ben, nyolcvanhét éves korában elhunyt Nobel-díjas író életművének utolsó, nagy vihart kavaró művét tartja a kezében az Olvasó.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!
Vélemény: Káin. Ez volt a próba a Vakság című könyv előtt. Sokan dicsérték nekem az író műveit, de sosem olvastam tőle semmit. Aztán egyszer csak a Vakság filmbe botlottam, de nem akartam megnézni amíg nem olvastam a művet. Viszont belelapozva a könyvtárban, eléggé nyilvánvaló volt, hogy Saramago-nak elég furcsa stílusa van, ami nekem lehet hogy nem fog tetszeni. Szóval, gondoltam vágjunk bele egy rövidebbe, Káin. Lássuk.

Örülök a választásnak, mert borzasztóan tetszett, holott én nem igazán szeretem a vallási témákat. Ez viszont egy ateista szemével látott, az ő gondolataival fűszerezett átirata a Biblia egy részének.
Saramago, hogy Isten nevét kis betűvel írhassa, a történetében végig, minden szereplőnek kis betűvel van írva a neve. A párbeszédek nincsenek elkülönítve, így az elején nehezen olvasható, de ez a hiány később engem egyre kevésbé zavart. Az egész műnek van egy irónikus érzése, vagyis én végig ezt éreztem. Próbál végig kicsit viccesen írni, ami hol sikerül, hol nem.

Tetszett, hogy a vallási történeteket veszi nagyító alá, és megkérdőjelez dolgokat, amiket később a saját nézőpontja szerint próbál megválaszolni.  Hiszen ez egy elmélkedés részéről, hogy az ember mennyire lehet isteni, és Isten mennyire emberi, kik követnek el hibákat, és miért, és ki nyerheti el a bocsánatot, és ki nem........

Az író a Bibliai történetek kezdetéhez nyúlt, Ádám és Éva teremtésével kezdődött a történet. Isten nem elégedett meg a teremtményeivel, így "javított" rajtuk. Már azzal kezdi, hogy Isten is tévedhet, ő az első a történetben aki hibát követ el. Aztán Éva követ el egyet, igen, az a bizonyos alma..........kiűzetnek a paradicsomból. Itt jönnek az újabb problémák, ugyanis az angyal visszaengedi őket gyümölcsöt szedni, stb.
Amikor végre Ádám és Éva letelepednek, és két fiúk felnő Káin és Ábel, akkor kezdődik igazán a történet. Káin megöli testvérét Ábelt, ezért a homlokára egy bélyeget kap Istentől, amit élete végéig "hordania" kell. Az első kérdés, miért is tette próbára Káint Isten? Káin a próba miatt ölte meg testvérét, és ezért az isteni hatalmat hibáztatja. Kinek van igaza? Káin továbbmegy az úton, és kiköt egy városban, ahol sárdagasztó lesz, később Lilith mellett köt ki, ahonnan ismét tovább visz az útja. Összetalálkozik Ábrahámmal, aki szintén Isteni próbatétel által akarja feláldozi fiát Izsákot. Itt Káin ismét vitába száll Istennel. Később a Bábeli toronyhoz érünk, ahol a nyelvek zavaros sokaságába ütközünk, amit szintén Isten tett, mert az emberek olyan magas tornyot akartak építeni, amivel az égen is túljuthatnak. Káin ezt szintén nem tartja igazságosnak, hiszen ilyen az emberi kíváncsiság. Majd jön Sodoma/Gomorra, ahol igazán mérges lesz Káin, és Istennek veti fel, hogy akkor miért alkotta az embert ilyennek, amilyenek, ha utána elpusztítja őket, és miért nem kegyelmez az ártatlanoknak. Jön egy rész amikor Mózessel találkozik, a Sion-hegyen, később az aranyborjús történet jön, és ismét visszaérünk Lilith-hez, akinek gyermeke született Káintól, Énokh. Káin itt búcsúzik, és újra útnak indul, és mi pedig a könyv vége felé, de egy rész még hátravan, mégpedig Noé. Isten Káint is felengedi a bárkára, de Káin a túlélés helyett "megleckézteti" Istent, és megöli a bárkán Noét és családját. Végül csak ő marad, és Isten, és a nagy kérdés. Kinek volt igaza? Kine mennyi joga van? Na és a saját életünk mégis mennyire a miénk, és mennyire irányítja más? Istennek joga volt így bánni a teremtményeivel? Miért nem csinálta őket másmilyenre, ha nem voltak "jók"? Káinnak joga volt mások élete felett dönteni? Na és joga volt megleckéztetni Istent? Isten ezt miért nem látta előre, ha mindent tud? Ki a "valódi" bűnös? Miért mutogatunk egymásra, ha minden hibázunk? De mekkora lehet egy hiba, egy tévedés? Minden döntés megkérdőjelezhető?

Sokaknak a vallás a mindennapi élet része, van aki csak a bajban kér segítséget a felsőbb "erőktől", van aki egyáltalán nem hisz semmiben sem. Egy biztos, Saramagonak annyiban ezzel a "kis ateista történettel" igaza van, hogy mindenkinek joga van hinni valamiben, de ez a jog, csak magunkra vonatkozzon, és ne hozzunk mások helyében döntéseket, és fogadjuk el, hogy mindannyian mások vagyunk, és ha nem egyezik a gondolatunk, akkor ne akarjunk a másiknak megmagyarázni, hogy amit mi gondolunk, hiszünk, az jobb. És ez nem csak a vallásra vonatkozik.............

Értékelés: 4,5/5

Kiadó: EURÓPA Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma: 160
Borító: Keménytáblás / Védőborítós
Kiadás éve: 2011
Fordító: Pál Ferenc

Paul Ekman: Beszédes hazugságok

Fülszöveg: A törvényszegéstől az ígéretek megszegéséig: hogyan hazudunk, és hogyan bukhatunk le?
Izgalmas fejezettel, az érzelmek és a nonverbális kommunikáció terén végzett kutatásainak legfrissebb eredményeivel bővült Paul Ekman világszerte nagy sikerű könyve, a Beszédes hazugságok. A szakembereknek és laikusoknak egyaránt lebilincselő élményt és hasznos tudást kínáló könyvből az olvasó megismerheti, hogy a testbeszéd, a hang és az arckifejezések hogyan árulkodnak a hazugságról, ugyanakkor miért képesek mégis megtéveszteni még a profi hazugságvadászakat – akár bírákat, rendőröket, különleges ügynököket vagy a titkosszolgálat munkatársait – is.
A most megjelent, javított kiadás az elméleti ismereteken és az érdekfeszítő történelmi és irodalmi példákon túl, a gyakorlatban is jól hasznosítható segítséget nyújt a hazugságok felismeréséhez és leleplezéséhez.
A szerző ezekből a gyakorlati elemekből építette fel két önképző programcsomagját, amelyek egy-egy órás egyéni tréning formájában arra is lehetőséget adnak, hogy ki-ki begyakorolja a szinte észrevehetetlenül árulkodó mikro-arckifejezések, illetve az olyan, veszélyes jelek felismerését, amelyek erőszakos cselekedetek elkövetésének szándékára utalnak.
„[A könyv] gazdag és praktikus összefoglaló a hazugságról, a megtévesztés leleplezéséről, emellett kitér etikai kérdések beható elemzésére is.” – Jerome D. Frank, Johns Hopkins School of Medicine
Paul Ekman neves kutató, a Paul Ekman Group igazgatója. A dalai lámával közösen írt kötetén kívül tizenkét további könyv, köztük a szakmai körökben is nagy elismeréssel fogadott Feltárt érzelmek szerzője. Az ő kutatására épül a Hazudj, ha tudsz* sorozat. Ekman a University of California professzor emeritusa, aki a San Francisco-öböl régiójában él.



Vélemény: Ez a könyv leginkább azért érdekelt, mert az egyik kedvenc sorozatom, a Hazudj, ha tudsz alapjait írja le.....vagyis ezt hittem, de eléggé mást kaptam.

Tényleg a hazugság jeleit boncolgatja a könyv, de elég tankönyvszerűen tálalja a dolgokat, így néha félre kellett raknom, és mást olvasnom, mert túl száraz volt, és néha nehezen érthető. Sokáig tart míg az ember minden elolvasott oldalt feldolgoz.

Szóval kicsit csalódás volt, mert azt hittem, hogy olyan lesz mint a Hazudj, ha tudsz sorozat-ban az "esetek", hogy leírnak történeteket, és hogy mikor mit láttak, hogyan ítélték meg a jeleket az arcon, a testtartáson, a szavak hangsúlyából. És ugyan voltak ilyesmi részek, főleg a politikára kihegyezve, mint az alcím említi is, de én szerettem volna több hétköznapibb példát.


Azok biztosan jobban tetszettek volna. (Az új könyv: Paul Ekman: Leleplezett érzelmek foglalkozik velük.)

Hét "alap" érzelem különböztethető meg rajtunk: harag, félelem, undor, megvetés, szomorúság, meglepetés, és boldogság. Ezekkel foglalkozik a könyv történelmi és politikai eseményekkel szemléltetve.

Tetszett az a rész, ahol az árulkodó jeleket mutatták be, és leírták mi a különbség az illusztrátorok (beszéd tartalmát illusztrálják, pl. karlendítés), az emblámák (pl. vállvonás) és a manipulátorok (pl. testrész megérintése, vagy az ajakba harapó fogak) között. Jó részek voltak még, amikor azt boncolgatták, hogy hogyan hat a hazugságra az arc mimika, a hangsúly, hangmagasság, hangszín, és a testtartás, mert van, hogy pont az ellenkezőjét jelenti, mint amire gondolunk. Pl.: hogy ha nem nézel az ember szemébe, ha hozzá beszélsz, akkor nem feltétlenül hazudsz, lehet, hogy csak félénk vagy. Jó, hogy ezeket a példákat is felsorakoztatták, mert sokszor bizony félreérthetők az egyes jelek.

Jó, hogy a szerző már az elején leszögezi, hogy a hazugság nem feltétlen bűn, főleg, ha azzal valakit védünk, szóval, hogy hazudni mindenki hazudott már életében, és fogunk is, és ez így van rendjén, ilyen az emberi viselkedés. Persze meg kell különböztetni a "kegyes" hazugságot, a füllentést az olyan hazugságoktól, amivel ártunk másoknak, vagy éppen magunknak.

Jók voltak a képek, amivel bemutatták a hazugságok ismertetőjegyeit, a különböző arckifejezéseket, de több ilyen kép, példa, leírás is lehetett volna.....
Sok ismétlés volt, amit kihagyhatott volna az író, de tényleg jó könyv, érdemes elolvasnia annak, aki ez a hazugság-téma érdekel.

"Egy őszinte ember és egy hazug ember egyaránt igennel felel, ha megkérdezik tőle, hogy igazat mond-e." /263. o./


Értékelés: 4/5

Kiadó: Kelly Kft.
Kiadás éve: 2010
Kötés: papír/puha kötés