Fülszöveg:
"Végül, de nem utolsósorban az eljárás menetében és az ítélet végrehajtásában egyaránt kiemelten fontos szerepet játszó hóhérok javadalmazásáról is érdemes néhány szót ejteni. Franz Helbing közzétette a XVIII. századi hóhérok munkájának hivatalos tarifáit:
– máglyát rakni 1 florin
– létrát a cölöphöz támasztani 1 fl.
– kötetekés zsinegek 30 kreutzer
– hamvakat szórni 1 fl.
– korbácsolásnál minden egyes ütés 8 kr.
– segédek díja fejenként 30 kr.
– csigázásnál felkötözés, egyszerű felhúzás 30 kr.
– csigázsísnál súlyráakasztás 30 kr.
– spanyolcsizma felillesztése 30 kr.
– pellengérre állítás 30 kr.
– tüzes fogóval szaggatás, fogásonként 15 kr.
– templom elé állítás égő gyertyával 12 kr.
– Boszorkányégetés 4 fl.
E felsorolás is azt igazolja, hogy a hóhérok nagy precizitást igénylő szakmai tudását bizony alaposan meg kellett fizetni, hiszen jó szakembert már akkoriban sem volt könnyű találni."
Vélemény: Vigyázat cselekményleírást tartalmaz!
Aki a boszorkányokról szeretne többet megtudni azoknak ez a könyv a legjobb választás, ugyanis a régi boszorkányüldözőktől kezdve a vallatásokon, pereken át, a régi babonákig minden megtalálható benne.
Lássuk mit is olvashatunk, ha ez a könyv a kezünkbe kerül.:
Az ókori mitológiákig visszanyúl a könyv, egészen Káli, Hekaté, Kirké, Lámia nevéig. Majd felsorolja a démonokat is akiket régen a 7 főbűnnel azonosítottak:
1. Lucifer - büszkeség
2. Mammon - fösvénység
3. Azmodeus - bujaság
4. Sátán - harag
5. Belzebub - mohóság
6. Leviathán - irigység
7. Belfegor - restség
Még Dante - Isteni színjátéka is említésre kerül. - > Szentháromság ellentéte: Az ördög három arca - Tehetetlenség, Tudatlanság, Gyűlölet
Aztán fel vannak sorolva az elementálok, másnéven a Természetszellemek. Csoportosításuk:
Földelementálok: törpék, manók, koboldok, gnómok
Vízelementálok: sellők, nimfák
Levegőelementálok: tündérek, szilfek
Tűzelementálok: nincs megszemélyesült alakjuk
És térjünk is rá a lényegre:
A boszorkányokat régen a Sátán szolgáinak, és/vagy szeretőinek tartották. Sok mende-monda származik a titkos találkozókról, rítusokról. De nem kellett egy "esti találka" ahhoz, hogy valakit boszorkánynak kiáltsanak ki, elég volt, ha valaki béna, púpos, süket, vak, vagy törpe termetű volt, vagy ha volt valamilyen bőrbetegsége, bőrelváltozása. A pszichés bajokkal küzdőknek, vagy epilepsziásoknak esélyük sem volt elkerülni a boszorkányvádakat. Stigmáknak számítottak például az üszkösödő sebek. De ha valaki túl szép volt, akkor is könnyen "megbélyegezték".
A Luca-székről már biztosan mindenki hallott, de a szerző több hiedelmet is összegyűjtött. Íme néhány: Ha valakit boszorkánynak gondoltak, akkor a sárban a kilencedik lábnyomba tűt szúrtak, és így ha nem tudott megmozdulni a lábnyom gazdája, akkor beigazolódott a dolog. Vagy azt is annak gondolták, aki a templomba elfordított fejjel lépett be, vagy az ajtófélfára piros posztót szegeltek védelemként. A természeti katasztrófákért is a boszorkányokat okolták, így például forgószélbe sarlót dobtak, hogy a szélben táncoló boszorkányok ne ússzák meg a dolgot.
Akiket próbákra vittek, azok inkább boszorkánynak vallották magukat, mintsem a kínzásokon huzamosabb ideig essenek túl. Itt olvastam a könyvben a kínzásokról, és gondoltam azt, hogy az emberi kegyetlenség tényleg határtalan. Hogy miért is? Nem kellett komolyabb ok, hogy valakit megvádoljanak, elég volt, ha ránézett valaki a szomszédra, és az rögtön a "szemmel-verés" nevű váddal illette meg. Irigységtől vezérelve, esetleg vagyonszerzés céljából rengeteg embert hurcoltak meg, és kellett rendkívül nagy fájdalmakat elviselniük.
Kis érdekesség: Az első uralkodó, aki kiállt a vádlottak, áldozatok védelme mellett, Mária Terézia volt.
Néhány vallatás: FIGYELEM! Csak erősebb idegzetűeknek!
Tüzes vaspróba: tüzes vas fogása kézben, ha begyógyul a seb, akkor ártatlan, ha nem akkor bűnös
Vízpróba: összekötözött kéz, láb - vízbe eresztés, ha feljön bűnös, ha elmerül, ártatlan
Égő máglyán keresztülmenni, megfeszítés, égetés, bőr tépése fogókkal, forró olajba merítés, nyúzás, csonkolás, szemkitolás............
És sajnos ez csak pár módszer, abból a tengernyiből, amiket alkalmaztak akkoriban.
Olvashatunk még a hóhér díjairól is, és persze a tisztítótűzről, a hivatásos boszorkányüldözőkről, és az általuk írt könyvekről, például a Boszorkány-pörölyről, a leghíresebb per helyszínéről Salemről, a legtöbb kínzást túlélt asszonyról, a legújabb módszerekről amiket vádlottakon alkalmaztak, és arról, hogy akkoriban hogyan folytak az állatok pere. Igen, igen.....képesek voltak beperelni legyeket, kakasokat, disznókat, amikről azt hitték, hogy alakvátó banyák.
Akiket foglalkoztatnak a boszorkányok, azokank mindenféleképpen érdemes beszerezni ezt a könyvet, és a polcon tartani egy példányt belőle. Érdekes olvasmány volt, minden oldala lekötött. Egyértelműen kedvenc.
Értékelés: 5/5
Kiadó: Noran Kiadó
Oldalak száma: 272 oldal
Kiadás éve: 2006
2011. december 30., péntek
2011. november 2., szerda
Selene Silverwind: Boszorkány kézikönyv
Fülszöveg: Varázsigék, varázslatok, varázsfőzetek, bűbájok. Szerelemre vágyik? Mogorva a főnöke? Túl sok a stressz? Vagy csak parkolóhelyet akar találni? A Boszorkánykézikönyv varázslatai, bűbájai, és varázsigéi, varázsfőzetei segítenek.
Vélemény: Ebben a könyvben aztán minden megtalálható, amit a boszorkányokhoz kötnek valamilyen módon.
Hogy a könyv pontosan mikkel is foglalkozik: Árnyak könyve, boszorkányszabályok, intuíció, energia, fekete-fehér mágia különbsége, színek, horoszkóp, csakrák, gyógynövények, bolygók - bolygóállások, kristályok, istenek.
Eszközök kiválasztás, azok megszentelése, használata. Pl.: gyertya, kehely, üst, seprű, athame, pálca, csengő, boszorkányüveg, sólyomtoll, pergamen, boszorkánygömb, temetői föld, bábu, sárkányvér tinta, növényi gubócsörgő, tolvajkulcs.......
Foglalkozik még a könyv a jóslásokkal, és azok eszközeivel (tarot, kristálygömb, tükör, rúnák, asztrológia, horoszkóp, számmisztika).
A végén pedig az istenekkel, és a nekik tulajdonított erőkkel, hogy miben tudnak nekünk segíteni. Itt találhatók leírások a varázslatokról, főzetekről, a varázskörről, varázsigékről, varázsolajokról és bájitalokról.
Értékelés: 4/5
Kiadó: Gabo Kiadó
Illusztráció: Színes rajzokkal és fotókkal
Oldalak száma: 144
Borító: Keménytáblás
ISBN: 9789636893699
Nyelv: Magyar
Kiadás éve: 2010
Fordító: Meskó Krisztina

Ami a legjobban tetszett a könyvben, hogy már az első oldalakon leírta a szerző, hogy olyan személyen aki nem ad engedélyt rá, azon soha semmit ne alkalmazzon az olvasó a könyvből.
Erre van is a boszorkányoknál egy alapszabály, amit kiemeltek a könyvből:
"Amíg senkinek sem ártasz, tégy ahogy akarsz."Értékelés: 4/5
Kiadó: Gabo Kiadó
Illusztráció: Színes rajzokkal és fotókkal
Oldalak száma: 144
Borító: Keménytáblás
ISBN: 9789636893699
Nyelv: Magyar
Kiadás éve: 2010
Fordító: Meskó Krisztina
Clive Barker: Az öröklét tolvaja
Fülszöveg: Egy unalmas februári napon Harvey Swick látogatót kap. A furcsa, bohóckülsejű ember segítségével átjut a titokzatos ködfalon, és megérkezik a Vakációházba – arra a helyre, ahol minden pontosan olyan, ahogy a gyerekek a Tökély Birodalmát képzelik. Délelőtt tavasz van, délután nyár, estefelé lehull az első hó, vacsora után pedig mindennap beköszönt a karácsony. Finom ennivalók, és rengeteg játék. Szabadság! Mit kívánhat még egy tizéves fiú, aki otthon egyfolytában unatkozott? Ám hamar kiderül, hogy ezt a boldogságot nem adják ingyen. A tulajdonos komoly árat akar fizettetni a sok szórakozásért. Harvey Swick azonban rájön az igazságra, és a varázslónak rá kell döbbennie: ő sem legyőzhetetlen.
Vélemény: Vigyázat cselekményleírást tartalmaz!
A könyvtárban két regényt választottam, egyet ami fiúknak szól inkább és egyet ami lányoknak. A "fiús" regényem hamar megtaláltam: Clive Barker: Az öröklét tolvaja. Már a borító megragadja az ember tekintetét, nagyon sokat elárul a történetről. Harvey egy napon unatkozik, és megjelenik nála Rictus, aki felajánlja, hogy elviszi őt egy helyre, ami sosem unalmas, és így kezdődik a történetünk a Vakációházban. Harveynak akad két barátja a házban, Wendell és Lulu, és persze van egy remek szakácsnő, aki finomabbnál finomabb ételekkel tömi őket. Az évszakok egy nap alatt lepörögnek, reggel tavasz, délben nyár, aztán ősz, és este tél, ami azt jelenti, hogy minden este karácsony van, mindenki ajándékokat kap. Aztán napok, hetek múlva Harvey aggódni kezd a szülei miatt, így hazaszökik, ami nem is olyan egyszerű........
Kiderül számára, hogy a dolgok nem azok aminek látszanak. Amikor hazaér látja, hogy a szülei megöregedtek, így visszaindul a Vakációházba, hogy visszaszerezze az időt, amit elloptak tőle, ám ahhoz hogy ez sikerüljön meg kell "küzdenie" Hood-dal.
Kedvencem lett a könyv! És íme a kedvenc idézetem:
"Mindketten tolvajok vagyunk, Harvey Swick. Én az időt rablom el. Te illúziókat. De végső soron egyformák vagyunk. Mindketten az Öröklét tolvajai vagyunk. Mert ez az Öröklét: idő és illúzió."
Értékelés: 5/5
Kiadó: Szukits
Fordító: Szántai Zsolt
Oldalak száma: 218
Kiadás éve: 2001

Tea Stilton: A jéghercegnő
Fülszöveg: Volt idő, amikor még létezett a Nagy Birodalom. E hatalmas királyság Fantázia Birodalmának határán terült el. Gonosz király uralkodott ezen a földön, mígnem egy nap legyőzte őt egy bátor lovag. Eltörölt aztán minden mágiát, és a királyságot öt birodalomra osztotta öt leánya között. Ők a Fantázia Birodalmának hercegnői. Most azonban valaki egyesíteni akarja az öt birodalmat, s meghódítani Nives szívét.
Vélemény: A könyvtárban választani akartam két könyvet, egyet amit jobban fiúk számára, és egyet amit kifejezetten lányok számára írtak. Kíváncsi voltam a "mai mesekönyvekre", és mivel könyvtáros vagyok, így képben kell lennem. :)
A fiús könyv kiválasztása hamar ment, de a másik könyv csak nem akarta az igazságot. Végül kiválasztottam Tea Stilton: Jéghercegnő című könyvét, és pár délután alatt el is olvastam. Nem bántam meg a választást. Ezzel, és az ehhez hasonló könyvekkel lehet megszerettetni a gyerekekkel az olvasást. A könyv tele van gyönyörű rajzokkal, illusztrációkkal, és a betűk kék színűek. Ez egy szép történet Nives hercegnőről, a családjáról, a hatalmas fehér farkasról Gunnarról, aki nemcsak "testőre", de jó barátja is Nivesnek. Valamint találkozhatunk még a birodalom többi szereplőjével, a vicces pingvinekkel, fókákkal, a gonosz főhőssel (kobold), és a herceggel.
Bátran ajánlom ezt a könyvet a fiatalabb korosztálynak.
Értékelés: 4/5
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalak száma: 272
Borító: Keménytáblás, Védőborítós
ISBN: 9789632972381
Nyelv: Magyar
Kiadás éve: 2010
Fordító: Kotsis Orsolya

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)