Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Fülszöveg: Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel…
Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet.

Vélemény: A filmet láttam először, és akkor jöttem rá, hogy muszáj elolvasnom a könyvet, annyira érdekel. A film is izgalmas volt, és persze sokatt dobott rajta Ben Barnes, és ugyan nem kedvencem Colin Firth, ebben a filmben mégis szerintem óriási volt. Na, de vissza a könyvhöz.

Egy szó elég erre a műre: Hátborzongató! Hátborzongató az egész légkör, amit Wilde teremtett, maga a történet, ami nagyon egyedi, hogy egy lelkét eladó fiatalt hogyan emészt fel a tetteinek a következményei.

Én sajnáltam Doriant. Néha nyakonragadtam, és megráztam volna, hogy hé, nem látsz a szemedtől, mi van veled, Henry nem a barátod.
Aztán rájöttem, hogy Henry nagyon nagy karakter a történetben, ez a hatalmas befolyása, ami nemcsak Dorian fölött van, elképesztő, csak úgy issza mindenki a szavait, és mégsem lát senki az álarc mögé. Annyira manipulatív személy Henry, hogy a történet vele kezdődik el igazán, amikor Basil elkészül a mestermű festménnyel, akkor Henry elmondja, hogy az örök fiatalság az egyetlen értékes dolog az életben, és Dorian persze hisz neki. Na és itt jönnek a gondok......

Doriant persze érdekli, hogy mik történnek a felsőbb körökben, ahol a pénz, siker, hírnév megszokott, általános dolog, és Henry bizony bevezeti őt a felsőbb osztály szokásiba.
A főszereplőről készült festmény nem csak Dorian lelke, hanem a történeté is. A teremtő Basil, aki a jóságot testesítette meg, míg Henrynek jutott a gonoszság "szerepe". És Dorian elcsábult, a gonosz áldozata lett, pedig megvolt a választás lehetősége, mégis a rossz utat választotta, és bizony az elkövetett bűnökért fizetni kell, és nagy árat is fizetett, elvesztette a lelkét.

Egyetlen mínuszt kap csak tőlem, mégpedig a hosszú gyűjteményleírásos rész miatt. Az kicsit unalmas volt.

Minden oldalról lehetne idézni, annyira jól fogalmazott Wilde, de íme a kedvencem, ami az egész történetet kifejezi.:

"Hűség! Egyszer majd ezt is elemzem. A birtoklás szenvedélye hozza létre. Hány dolog van, melyet félredobnánk, ha nem félnénk, hogy mások fölkapjá." /101.o./

Birtoklás. Igen, ez a baj.
Dorian az örök szépséget akarta a birtokában tudni, Henry Doriant akarta, hogy kénye-kedve szerint irányíthassa, Basil perdig a portét szerette volna.......
Mindenki szeretne valamit  birtokában tudni, de tudnunk kell, hogy amit teszük érte, az megéri-e. Megéri a kockázatot, a következményket? Valóban akarjuk, amit akarunk, vagy csak pillanatnyi fellángolás, vágyakozás az elérhetetlen után?

Szóval érdemes elolvasni, tanulságos történet, hogy, a lelkiismeretünk miként változik a tetteink következményeképpen.










Értékelés: 5/5

Érdekesség:
A történetből készült filmek:

2004-ben Dorian Gray arcképe címmel, a főszerepben Josh Duhamel.

2009-ben pedig Dorian Gray címmel, Ben Barnes és Colin Firth főszereplésével.